Nyári tábor Sóstóhegyen

Nyomtatás
Megjelent: 2017. Július 20. Csütörtök

Július 10-én táborozó gyerekek vídám hangoskodása jelezte, hogy a sóstóhegyi iskola füves udvarán ismét megnyílt az Igrice Egyesület honismereti és hagyományőrző tábora. Immár hatodik alkalommal szervezett tábor régi hagyománya, hogy a helyiek mellett határainkon túlról is fogad gyerekeket. Idén alapítványi támogatással érkezett hozzánk hat beregszászi fiatal, akik a tábort záró Igrice Nap színpadján előadással is szerepeltek.

A tábor negyven lakója erdélyi kézműves mesterek vezetésével tanulhatta a fafaragás, bútorfestés és kerámiakészítés alapfogásait.

Kiegészítő programokban sem volt hiány, így a gyerekek megismerkedhettek az Igrice mocsár élővilágával, kemencében süthettek kenyérlángost, sas bemutatót láthattak, és gyakorolhatták az íjászatot, kardvívást is.

(Fotók: Igrice Egyesület fotóarchívumából )

Kapcsolódó anyagok:

További képek itt tekinthetők meg...

►Rólunk írták a Kelet-Magyarország megyei újságban (2017.július  .)

 

Támogatóink:

Programunk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) Nemzeti Összetartozás kollégiumának anyagi támogatásával valósult meg.

Táborunk támogatója volt a németországi Passauból Dr. Gotthard Csilla európai dáma nagyprior asszony (Szent György Lovagrend).

 

 

  • Nincsenek hozzászólások
Kérem hozzászóláshoz lépjen be!
Komento beépülő
FacebookSatartlapGoogle bookmarkTwitter