Sok élménnyel gazdagodtunk a nyári táborunkban.

Nyomtatás
Megjelent: 2019. Július 14. Vasárnap

2019. július 12-én este nagy tábortűzzel zártuk a 8. Sóstó-Sóstóhegyi Honismereti és Hagyományőrző Táborunkat. Hasonlóan az elmúlt éviekhez, ebben az esztendőben is változatos programsorozattal vártuk a negyvenfős táborozó gyermekcsoportot.

A táborozóink nagy örömére ebben az esztendőben is a hozzánk évek óta visszatérő székelyföldi mesterek vezették a kézműves foglalkozásokat. Személyes közreműködésükkel egy héten át a székely népi hagyományos fafaragás, kerámiakészítés, bútorfestés, gyöngyfűzés, valamint a nemezelés alapfogásait gyakorolhatták a táborban résztvevő gyermekek és a vállalkozó kedvű felnőtt kísérőik is.

Kiegészítő programokban sem volt hiány. A Szent György Lovagrend megyei apródképzőjének vezetésével gyakorolhattuk az íjászatot és a középkori kardvívást, de korosztályra való tekintet nélkül "leküzdhettük" a Magyar Honvédség megyei szervezete által telepített akadálypályát is.

Ebben az esztendőben is vendégeink voltak a Burattínó Bábszínház előadóművészei, akik bábkészítésre tanították a gyerekeket.

Látványos bemutató keretében ismerkedhettünk az Igrice mocsár állat és növényvilágával, valamint más kontinens egzotikus hüllőjével és madárpókjával.

A csütörtök délutáni esős-csepergős időben gitáros előadóművész volt a vendégünk. Vele, és művésztársával együtt tanultuk és énekeltük a szép gyermekdalokat.

Ebben az esztendőben a táborzáró nap újdonságot is hozott, mert a táborzáró délutánon gyerekekkel együtt főztünk-sütöttünk, és az elkészült finomságokat is közösen fogyasztottuk el az esti bábelőadás, és az azt követő műsoros est után.

Idei táborunk új programeleme az esti tábortűz volt. Számunkra meglepetés volt, hogy a késői időpont ellenére sokan várták meg annak meggyújtását.

(Cikkünk fényképei az Igrice Egyesület fotóarchívumából kerültek felhasználásra.)

Köszönet illeti azokat, akik személyes közreműködésükkel kivették részüket a tábor programjának megvalósításában! Külön köszönjük az anyagi, és természetbeni támogatásokat is, mert nélkülük a táborunk nem valósulhatott volna meg. Sokan lehetünk büszkék arra a civil össszefogásra, melynek eredményeként az elutasított pályázatunk ellenére gyermektáboroztatásunk megvalósulhatott!

Kapcsolódó anyagok:

► Még több kép

► Rólunk írták a Kelet-Magyarország megyei napilapban (2019. július 10-i számban címlap főfotó))

► Rólunk írták a Kelet-Magyarország megyei napilapban (2019. július 11-i szám)

► Rólunk írták a Kelet-Magyarország megyei napilapban (2019. július 11-i szám)

► Rólunk írták a Kelet-Magyarország megyei napilapban (2019. július 13-i számban címlapos híradás)

 

  • Nincsenek hozzászólások
Kérem hozzászóláshoz lépjen be!
Komento beépülő
FacebookSatartlapGoogle bookmarkTwitter