Nyíregyházi vendégségben a „FILI”

Nyomtatás
Kategória: Igricehírek
Megjelent: 2025. Augusztus 22. Péntek

A 15 éves múltra visszatekintő jóbaráti kapcsolatunk során immár ötödik alkalommal láttuk vendégül a közelmúltban Prima Primissima-díjjal kitüntetett Szentegyházi Gyermekfilharmónia zenekart és kórust – ahogy magukat is nevezik röviden, a Filit.

Kedves Filisek! Köszönjük, hogy újra eljöttetek hozzánk, és a zenétekkel megtöltöttétek az evangélikus nagytemplomot, és egyúttal a mi szívünket-lelkünket is.
Hisszük azt, hogy az ünnepi hangverseny után mindenki hazavitt magával egy darabot abból a csodából, amit ti képviseltek: - a népek zenéjét, a tehetségetek meglétét, a közösségetek erejét, a hagyományaink iránti igaz tiszteletet, és igaz szeretetet is.

A FILISEK első alkalommal 2010-ben jöttek el hozzánk, az akkori hangverseny körútjuk egyik állomásaként nem kevés kalandos körülmények közepedte csodálhattuk meg a karácsonyi ünnepi előadásukat. Köszönjük, hogy a további nyíregyházi fellépésüket 2011, 2013 és 2016. évben is mi szervezhettük, nagyszerű koncertjeik maradandó élményt jelentettek mindenki számára. 

A FILISEK majd tíz évnyi kihagyás után ismét eljöttek, most is ugyanolyan odaadással készültünk a fogadásukra, és szerveztük a szállásukat, étkezésüket.

Késői ebéd az evangélikus kollégium étkezőjében.

Reggeli Sóstóhegyen, a Muskotály utcai Agromechanika vendégháznál.

Készülnek az útravaló szendvicsek és csomagok.

 Az augusztus 19-20 közötti ittlétük sajnos csak rövid idejű lehetett, így csak egy éjszakát töltöttek Nyíregyházán.
Szerda délelőtt utaztak is tovább a 10 napos turnéjuk következő állomására, Szekszárdra. A búcsú pillanatai nagyon meghatóak voltak, rögtönzött kis előadásukkal bizony könnyet csaltak sokunk szemébe.

(Fotók: Igrice Egyesület fotóarchívumából)

 

Kapcsolódó anyagok:

► További fényképek itt tekinthetők meg

 

Ezen programunk megvalósításához nagyon sok támogatást kaptunk civil szervezetektől, egyházaktól, szállást adó családoktól, magánszemélyektől, vállalkozóktól és intézményektől. Ezúton köszönjük, hogy ilyen példaértékű összefogásnak lehettünk a részesei!

Programunkat a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alapjának (NEA) Nemzeti Összetartozás Kollégiuma pénzügyi támogatásban részesítette.

Ezt a programunkat a magánszemélyek személyi jövedeleadójának 1 %-os felajánlásából gyűjtött támogatás segítségével valósítottuk meg.

Szervezőmunkánkat Dr. Gotthard Csilla lovagdáma, a Szent György Lovagrend rendi kormányzó a.D. asszonya pénzadománnyal segítette.

 

 

 

  • Nincsenek hozzászólások
Kérem hozzászóláshoz lépjen be!
Komento beépülő
FacebookSatartlapGoogle bookmarkTwitter