Székelyföldi "Ciripelő" 2025

Nyomtatás
Megjelent: 2025. November 12. Szerda

Igrice Egyesületünk szervezésében november elején ismét elutazhattunk Székelyföldre. Meghívónk, és vendéglátónk régi kedves partnerünk, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia Alapítvány volt. Ott a magyar történelmünkhöz kötődő nevezetes emlékhelyeket kerestünk fel, azonban az utazásunk legfontosabb célja egy közös vetélkedőn való részvételünk, és eredményes szereplésünk volt.

(Fotókat készítette: Csutkai Csaba )

A velünk utazó gyermekek mese, vers-próza mondó, és népdalt éneklő kategóriákban vetélkedőszerűen mérhették össze tudásukat a székelyföldi gyermekekével.

A sóstóhegyi iskolában október 10-én tartottuk a „Ciripelő” előválogatóját mesemondó, vers-próza, valamint népdal kategóriákban. Összesen 67 versenyző érkezett 17 oktatási intézményből. A nyíregyházi iskolák mellett vármegyénk más településeiből, illetve a határainkon túlról, a kárpátaljai Verbőcből is érkezett hozzánk nevezés. 
A legjobban szereplők közül két zsűri választotta ki azokat a gyermekeket, akik erre az utazásra vendégként eljöhettek velünk. 

A „Ciripelő” történetének 15 esztendeje alatt erős mezőnnyel rendelkező, rendkívül színvonalas gyermekvetélkedővé nőtte ki magát. Örömmel tapasztaltuk azt, hogy ez a vetélkedő mind itthon, mind a székelyföldi Szentegyházán nagy közösségi elismerést vívott ki magának. 

A székelyföldi utazásunkra elkísért bennünket Csutkai Csaba fotóművész is, aki professzionális munkával örökítette meg a velünk történteket. Nagyon köszönjük a fényképeket, és hálásak vagyunk az egyesületünk részére biztosított jogdíjmentes felhasználási lehetőségért is!

A "Ciripelő" vetélkedőn készített fotókból néhányat most kiválasztottunk, a többi fénykép a képgalériában tekinthető meg. Az utazásunk további programjairól készített beszámolónkat ezen a weboldalon, de külön híranyagban mutatjuk be.

(Fotókat készítette: Csutkai Csaba )

A legjobb eredményt elérők összesített listája:

Mese kategória

KICSIK (10 éves korig)

1. helyezés

Kovács Patrik Kristóf

Nyíregyháza

2. helyezés (megosztva)

Péter Dia

Bencédi Magor

Nyíregyháza

Szentegyházasfalu

3. helyezés

Beck Tamás Ervin

Mátészalka

NAGYOK (11-14 év közöttiek)

1. helyezés

Lisovszki Hanna

Tiszatelek

2. helyezés

Baumann Nimród

Tiszatelek

Vers és próza kategória

KICSIK (10 éves korig)

1. helyezés

Lőrincz Márton

Szentkeresztbánya

2. helyezés

Márton Botond

Szentegyházasfalu

3. helyezés

Mihály Gergő

Szentegyházasfalu

NAGYOK (11-14 év közöttiek)

1. helyezés

Szabó Hanga Kincső

Nyíregyháza

2. helyezés (megosztva)

Geletei Lilla Éva

Gothárd Hatos Orsolya

Mátészalka

Szentegyházasfalu

3. helyezés (megosztva)

Lőrincz Zsanett

Lőrincz Kinga

Szentegyházasfalu

Szentkeresztbánya

Népdal kategória

KICSIK (10 éves korig)

1. helyezés
(megosztva)

Horváth Júlia

Alexa Kristóf

Verbőc (Kárpátalja)

Kisvárda

2. helyezés
(megosztva)

Gábor Bettina

Konrád Réka

Szentegyházasfalu

Szentegyházasfalu

3. helyezés (megosztva)

Lőrincz Hunor

Boda Bella

Szentegyházasfalu

Nyíregyháza

NAGYOK (11-14 év közöttiek)

1. helyezés (megosztva)

Berki Luca

Baumann Nimród

Szentkeresztbánya

Tiszatelek

2. helyezés

Mihály Boglárka

Szentkeresztbánya

3. helyezés

Lőrincz Dalma

Szentkeresztbánya

 
Nagyon büszkék vagyunk a velünk utazó gyermekek eredményére, mert a különböző kategóriákban hat első helyezést, három másodikat, és kettő harmadik helyezést értek el.
Nagyszerű szereplésükhöz ezúton is gratulálunk !

Számunkra lélekemelő a székely gyermekekkel való együttlét, a szíves vendéglátás, a  közös vetélkedés, és a résztvevők magas színvonalú szereplése egyaránt nagy örömünkre szolgál.

Az utazó csoportunk most is a "Filisek” szívből jövő vendégszeretetét élvezhette. Vendéglátóink nagyon sokat fáradoztak azért, hogy igazán családias hangulatú legyen a közösen eltöltött idő.

A "Ciripelő" hagyományosan profi szervezéssel valósult meg. Szállásunk és étkeztetésünk nagyon jó volt, nagy köszönet jár érte. A lámpás felvonulást, az esti táncházat, és a vasárnap délelőtti „csűrkalandot” is nagyon élvezték a gyermekek.

Nagyon jól éreztük magunkat, jó volt együtt lennünk a kedves "Filis" vendéglátóinkkal! Hálás szívvel köszönünk mindent, és a további munkátokhoz is nagyon sok sikert kívánunk!


Kapcsolódó anyagok:

► További fényképek itt tekinthetők meg

► Csutkai Csaba fényképei I. (nagyobb felbontásban)

► Csutkai Csaba fényképei II. (nagyobb felbontásban)


Erdélyi utazásunk támogatói:

Elszállásolásunkhoz és étkezéseinkhez a Szentegyházi Gyermekfilharmónia Alapítvány nyújtott vendéglátói segítséget.

Ezt a programunkat a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alapjának (NEA) Nemzeti Összetartozás kollégiuma pénzügyi támogatásban részesítette.

Programunk részben magánszemélyek adományaiból, valamint a személyi jövedelemadókból felajánlott 1 %-os támogatásokból valósult meg.

Csutkai Csaba fotóművész, aki a 4 napos utazásunk során nagyon sok fényképet készített, és azokat jogdíj-mentesen bocsájtotta rendelkezésünkre.

Rácz Imre egyéni vállalkozó, aki az ajándékként vitt több láda almát adományként bocsájtotta rendelkezésünkre.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Csoóri Sándor Alap kezelő szerve, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő vissza nem térítendő támogatásban részesítette egyesületünket.

 

 

 

  • Nincsenek hozzászólások
Kérem hozzászóláshoz lépjen be!
Komento beépülő
FacebookSatartlapGoogle bookmarkTwitter