Igrice Nap 2014.

Nyomtatás
Kategória: Igricehírek
Megjelent: 2014. Július 28. Hétfő

2014. július 19-én nyolcadik alkalommal tartottuk az Igrice Napot. Ebben az esztendőben rendhagyó módon, a Sóstóhegyi Ligetben megszokott helyszín helyett a helyi iskola árnyat adó nagy fákkal körülvett füves udvarán rendezkedtünk be.

A helyszín megváltoztatásával kapcsolatos döntésünket elsősorban a költségtakarékosság vezérelte, valamint az a tény, hogy a Sóstóhegyi Liget nincs teljes egészében önkormányzati tulajdonban. Rendezvény-helyszín biztosításában a helyi önkormányzat minden alkalommal jó partnerünk volt, de a liget magántulajdonban lévő területrészeinek használatához szükséges engedélyek beszerzését már egyre körülményesebben vállalhatnánk fel.

Az Igrice Nap hagyományát őrizve délelőtti programjainkat a fiatal korosztály számára állítottuk össze, a délutániak pedig a felnőtteké voltak.

(Dévai fiatalok bemutatkozó műsora)

 

(Mandala Dalszínház gyermekeknek szóló előadása)

 

(Máltai Szeretetszolgálat is gondoskodott a fiatalokról)

.

.

.

(szerkesztés alatt...)

 

(Cikkünk fényképei az Igrice Egyesület fotóarchívumából kerültek felhasználásra)

A programok megvalósításában résztvevők munkáját és az Igrice Napot támogató adományokat ezúton is köszönjük!

Hisszük, hogy mai világunkban nagyon fontosak a gyermekeink számára értékként megjeleníthető olyan cselekedetek, melyek a hagyományőrzés mellett az emberek  közösségi kapcsolatainak elmélyítéséről is szólnak.

További fényképek itt tekinthetők meg

Rendezvényünkről a "Kelet-Magyarország" megyei napilapban (2014.augusztus 05.)

Igrice Nap plakátja (részletes program)

 

Rendezvényünk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) Nemzeti Összetartozás kollégiumának, valamint Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával megvalósuló program.  

 

  • Nincsenek hozzászólások
Kérem hozzászóláshoz lépjen be!
FacebookSatartlapGoogle bookmarkTwitter
Friday the 29th. Copyright © 2007-2023 Igrice Egyesület. Minden jog fenntartva!