Székelyföldön "ciripeltünk"...

Nyomtatás
Kategória: Igricehírek
Megjelent: 2014. Október 27. Hétfő

Szentegyházi Gyermekfilharmónia Alapítvány meghívására immár ötödik alkalommal utaztunk Székelyföldre. Háromnapos erdélyi utazásunkon nevezetes történelmi emlékhelyeket kereshettünk fel, de fő célunk a Szentegyházán rendezett közös gálaesten, a  "Szentegyháza-Nyíregyháza Ciripelőn" való részvételünk volt. 

Ciripelő versenyünk határon átívelő programjára ebben az esztendőben is nagy volt az érdeklődés. Október elején hat nyíregyházi általános iskolából 41 gyerek mérhette össze tudását a sóstóhegyi válogató versenyünkön. Közülük kerültek kiválasztásra azok a fiatalok, akik erdélyi autóbuszos kirándulásunkra vendégként jöhettek el, és Szentegyházán mese és versmondó, valamint népdalt éneklő kategóriákban szép eredményeket elérve mérhették össze tudásukat a székelyföldi gyerekekével.

Szentegyházára utazásunk pénteki napján az "időjárás felelős" nem volt kegyes hozzánk, szinte egész nap, megállás nélkül esett az eső. Szatmárnémetiben kezdődő programjainkat, és a másnapi székelyudvarhelyi - segesvári kiránduló napunkat a visegrádi alapítású Szent György Lovagrend erdélyi priorátusainak lovagjai szervezték. Nevezetes történelmi emlékhelyekre kalauzoltak el bennünket, szervező munkájukért külön köszönet illeti őket.

Szatmárnémeti nevezetességeivel ismerkedünk

Székelyudvarhelyi várlátogatáson

 

Székelyföldi kézműves mesterek kiállítását is megnéztük

 

Petőfi emlékhelynél Segesvár mellett. (Itt látták utoljára nagy költőnket.)

 

Késő délután pedig készülődtünk a "Ciripelőre"

 

Ünnepi megnyitó közös gyertyagyújtással

 

"Ciripelő" verseny pillanatképei

Hát nem volt könnyű dolga a zsűrinek...

 

Díjkiosztás pillanatai

 

A "Ciripelő" versenyen összesen 38 fiatal szerepelt. 23 fő Szentegyházáról, 13 fő Nyíregyházáról, 1 fő Kápolnásról, 1 fő Budapestről érkezett. Elhangzott 13 mese, 11 vers és a népdalosoktól szereplőként 2-2 dal.

"Szentegyháza-Nyíregyháza Ciripelőn" legjobb eredményt elérők listája:

Mese kategória

I. korcsoport:

1. hely  

(megosztva)

Szikszai Dániel

Domokos Dávid

Szentegyháza

Nyíregyháza

2. hely 

Borbély Panna

Nyíregyháza

Különdíj

(megosztva)

Orosz Róbert

Sverha Vivien

Nyíregyháza

Nyíregyháza

II. korcsoport:

1. hely

Gere Adrián Zsolt Kápolnás

    2. hely    

Elekes Dániel

Szentegyháza

Különdíj Pór Cecília

Szentegyháza

Vers kategória

I. korcsoport:

1. hely

Orosz Róbert

Nyíregyháza

2. hely

Grajczárik Ádám

Nyíregyháza

3. hely

(megosztva)

Grajczárik Adél

Farkas Tünde

Nyíregyháza

Nyíregyháza

II. korcsoport:

1. hely

(megosztva)

Konrád Tünde

Kardos Kincső

Szentegyháza

Szentegyháza

2. hely

Balogh Dóra

Szentegyháza

3. hely

Vinkler Mira

Nyíregyháza

Népdal kategória

I. korcsoport:

1. hely

Konrád Beáta

Szentegyháza

2. hely

(megosztva)

Mihály Éva

Ambrus Ádám

Szentegyháza

Szentegyháza

3. hely

(megosztva)

 Szélyes Boróka

Szász Orsolya

 Szentegyháza

Szentegyháza

Különdíj

Szabó Anna Katalin

Jámbor Gabriella

Szlávik Zsanett

Rádai Liliána

Nyíregyházi csoport

II. korcsoport:

1. hely

(megosztva)

Sándor Sarolta

Dániel Kinga

Szentegyháza

Szentegyháza

2. hely

Fehér Eunika Szentegyháza
3. hely Fehér Sarolta

Szentegyháza

 

"Szentegyháza-Nyíregyháza Ciripelő" versenyzői (emlékfotó)

Székelyföldi vendéglátóink mindent megtettek a szentegyházi program sikere érdekében. Örömmel tapasztaljuk, hogy közös "ciripelésünk" évről-évre egyre színvonalasabbá-, és határon innen és túl egyre elismertebb eseménnyé válik. A tehetséges fiatalok előadásának élménye mindig örömmel tölti el szívünket, sokukban már a jövő ígéretét is láthatjuk.

A "Ciripelő" gálaest most is profi szervezéssel, gördülékenyen valósult meg. Mindannyian jól éreztük magunkat, jó volt együtt lennünk a székely gyerekekkel, "filis" vendéglátóinkkal! A csodálatos esti táncházat és a vasárnap délelőtti "kalandparkot" is köszönjük, kedves Filisek!

Erdélyországban eltöltött három nap nagyszerű élményekkel látott el bennünket. Vendéglátóink minden jóval- és finomsággal elláttak bennünket. Szállásunk és étkezésünk kifogástalan volt, melyekért is elismeréssel tartozunk.

Köszönjük a vendégszeretetet,  kedves „Filisek”!

 

(Cikkünk fényképei az Igrice Egyesület fotóarchívumából kerültek felhasználásra.)

További fotók itt tekinthetők meg

• Rólunk írták a "Kelet-Magyarország" megyei napilapban (2014.október 30.)

• Szentegyházi Gyermekfilharmonikusokért Alapítvány honlapján írták rólunk

• Szabolcs Online internetes újságban megjelent híradás

 

Programunk az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) Nemzeti Összetartozás kollégiumának anyagi támogatásával valósult meg.

Szállásunkhoz és étkezéseinkhez a Szentegyházi Gyermekfilharmónia Alapítvány nyújtott segítséget.

Programunk a visegrádi alapítású Szent György Lovagrend erdélyi priorátusai által szervezett helyi idegenvezetésekkel valósult meg.  

 

  • Nincsenek hozzászólások
Kérem hozzászóláshoz lépjen be!
FacebookSatartlapGoogle bookmarkTwitter
Saturday the 4th. Copyright © 2007-2023 Igrice Egyesület. Minden jog fenntartva!