Székelyföldre látogattunk...

Nyomtatás
Megjelent: 2015. Június 02. Kedd

2015. május utolsó napjaiban elnökségünk két tagja a székelyföldi Szentegyházára látogatott. Vendéglátójuk régi kedves ismerősként és közös programjaink társszervezőjeként a Gyermekfilharmónia Alapítvány volt.

 

Május 29-31. között tartó utazásunk fő céljaként ezévi közös székelyföldi programjaink részletes egyeztetését végeztük. Így születhetett döntés az őszi Szentegyháza-Nyíregyháza Ciripelő verseny időpontjának véglegesítésében is.

A nyári táborunk programjaival kapcsolatban tárgyaltunk annak szervezőjével, a székelyudvarhelyi fafaragó Sándor Attilával. Hasonlóan az előzőekhez, ebben az esztendőben is székelyföldről érkezik hozzánk az a három mester, akik a hagyományőrző kézműves foglalkozásokat fogják vezetni sóstóhegyi gyermektáborunkban.

Felhasználtuk az alkalmat arra is, hogy a két esztendővel ezelőtt Nyergestetőn állított kopjafánkat átfessük.  Kegyelettel emlékezve az ott nyugvó hősökre, egy koszorút helyeztünk el rajta.

„Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.”
(Kányádi Sándor: Nyergestető)

Ajándékot is vittünk magunkkal. A Múzeum Szálló újonnan épített konyhájának felszereléséhez 84 darab üvegpohárral járultunk hozzá. Vendéglátóinknak nagyon tetszett, hogy a talpas poharak oldalára az ő emblémájukat, a "Filis" logót gravíroztattuk.

Székelyföldi látogatásunkról további fényképek itt tekinthetők meg.

 

 

  • Nincsenek hozzászólások
Kérem hozzászóláshoz lépjen be!
FacebookSatartlapGoogle bookmarkTwitter
Wednesday the 3rd. Copyright © 2007-2018 Igrice Egyesület. Minden jog fenntartva!