Hagyományőrző tábor Sóstóhegyen

Nyomtatás
Megjelent: 2015. Július 20. Hétfő

2015. július 13-17. között Sóstóhegyen általános iskolás korosztályú gyerekek részére civil összefogással immár negyedik alkalommal szerveztünk nyári napközis tábort. A résztvevő fiatalok létszáma 32 fő volt.

Hasonlóan az előző éviekhez, ebben az esztendőben is legfontosabb programrészt a hagyományőrző kézműves foglalkozások adták, melyek vezetésére három erdélyi kézműves mestert kértünk fel.

Mindannyian jó ismerőseink, mert az elmúlt esztendőkben is ők tanították a sóstóhegyi gyerekeket mesterségük alapfogásaira.

• Fafaragás: Sándor Attila (Székelyudvarhely - Szentegyháza)

• Népi bútorfestés: Lőrincz Annamária (Tordátfalva)

• Kerámia készítés: Vizi Jenő (Csíkdánfalva)

Hagyományainkat őrizve, táborunkba ebben az esztendőben is meghívtunk határainkon túlról érkező vendéggyerekeket. A hét fiatal leány Kárpátaljáról jött hozzánk, szállásukról sóstóhegyi befogadó családok gondoskodtak. Utaztatásukat a Beregszászért Alapítvány segítette. Köszönet érte!

Lovas-kocsis "mini" kiránduláson ismerkedtünk városrészünkkel. Jutott idő egy jó fagylaltozásra is.

A Szent György Lovagrend foglalkozásain is nagy érdeklődéssel vettek részt a fiatalok.

Bedő Melinda és Utry Kálmán néptánc-foglalkozása is elnyerte a gyerekek tetszését.

Táborunk ízletes, és bőséges ebédjeit a sóstógyógyfürdői Nyilas Fogadó konyhájában készíttettük el.

A 4. Sóstó-Sóstóhegyi Honismereti és Hagyományőrző Tábor zárónapja egyben az Igrice Nap volt, melyet 2015. július 18-án immár kilencedik alkalommal rendeztünk. Külön sátorban állítottuk ki a gyerekek által készített kis alkotásokat is.

Az erről szóló beszámoló honlapunkon önálló híranyagként (rövidesen) itt olvasható!


Együttműködő szervezeteknek és támogatóinknak köszönjük a közös munkánkhoz nyújtott önzetlen segítséget!

(Cikkünk fényképei az Igrice Egyesület fotóarchívumából kerültek felhasználásra.)

►További fényképek itt tekinthetők meg

►Táborunk program plakátja

 

Ez a program központi pályázati források hiányában erős civil összefogással valósult meg. Táborunk iskolai helyszínét csak bérleti díj ellenében vehettük igénybe.

 

  • Nincsenek hozzászólások
Kérem hozzászóláshoz lépjen be!
FacebookSatartlapGoogle bookmarkTwitter
Friday the 29th. Copyright © 2007-2023 Igrice Egyesület. Minden jog fenntartva!