Sóstó-Sóstóhegyi Ciripelő (2022)
A vírusos világjárvány miatti korlátozások elmúltával végre újra ciripelhetünk! Régi hagyományunkat felelevenítve, ebben az esztendőben is a sóstóhegyi Szabó Lőrinc Tagintézménnyel közösen rendezzük a „Sóstó-Sóstóhegyi Ciripelő” versenyünket mesemondó, vers-próza, valamint népdal kategóriákban. A versenyre helyi általános iskolás korosztályú fiatalok mellett a távolabbról (határon innen, és túlról) érkezők jelentkezését is várjuk!
A legjobb eredményt elérők közül a zsűri döntése alapján 10 fő 2022. november 3-án induló négynapos székelyföldi autóbuszos kirándulásunkon vendégként vehet majd részt.
Utazásunk fő célja a „Szentegyháza-Nyíregyháza Ciripelő” versenyen való részvételünk lesz, ahol a velünk utazók ugyanezen kategóriákban a székelyföldi fiatalokkal mérhetik majd össze tudásukat.
„Ciripelő” versenyünk székelyföldi kapcsolatát az európai hírű Szentegyházi Gyermekfilharmonikusok jelentik Haáz Sándor Magyar Örökség-díjas tanár vezetésével. Székelyföldi vendéglátóink ebben az esztendőben is szeretettel várnak bennünket!
Letölthető anyagok:
⇒ Szórólap (A4 lapra 2 x A5 méretben)
Ezt a programunkat a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alapjának (NEA) Nemzeti Összetartozás kollégiuma pénzügyi támogatásban részesítette.
Programunk részben a magánszemélyek személyi jövedelemadójából felajánlott 1 %-os támogatásaiból valósul meg.
- Nincsenek hozzászólások
![Facebook](/plugins/content/jp_bookmark/jp-bookmark-icons/facebook.gif)
![Satartlap](/plugins/content/jp_bookmark/jp-bookmark-icons/startlap.gif)
![Google bookmark](/plugins/content/jp_bookmark/jp-bookmark-icons/google.gif)
![Twitter Twitter](/plugins/content/jp_bookmark/jp-bookmark-icons/twitter.gif)
Hozzászólások