11. alkalommal táboroztunk Sóstóhegyen

Nyomtatás
Megjelent: 2022. Július 15. Péntek

A táborozó gyerekek tartalmas kikapcsolódásáról ebben az esztendőben is a Székelyföldről meghívott kézműves mesterek fafaragó, kerámiakészítő, bútorfestő, nemezelő és gyöngyfűző foglalkozásai gondoskodtak.

Ebben az esztendőben 38 gyermek táborozott nálunk. Meghívásunkra, illetve a kárpátaljai református egyház segítő közreműködésével Verbőcről érkező négy gyerek kísérőjükkel együtt volt a tábor lakója. Egy gyerek Lengyelországból érkezett hozzánk.


 
 
 
Kiegészítő programokkal tettük még változatosabbá a gyerekek napi foglalatosságát, így bábkészítést, íjászatot, krumplilángos sütést is gyakorolhattunk.

Látogatást tettünk a sóstóhegyi iskola állatsimogatójában. Sérült madarak gyógyításáról, középkori lovagok öltözetéről, valamint magyar népi hangszerekről hallgathattunk bemutató előadásokat.
 
 
 
 
A zárónap délutánján gasztronómiai programot szerveztünk, amikor a táborozó gyerekek együtt sütöttek krumplilángost a felnőttekkel.
 
 
A táborzáró estjén Burattino Bábszínház előadását élvezhettük a gyerekekkel közösen.
 
 
Sötétedés után a Mandala Dalszínház „Hiszek egy hazában” című csodálatos szabadtéri előadását nézhettük meg, melynek Varga Miklós előadóművész volt a vendégszereplője.
 
 

Letölthető anyagok:

► További fényképek itt tekinthetők meg.

► Rólunk írták a Kelet-Magyarország megyei napilapban (2022. 07.06.)

► Rólunk írták a Kelet-Magyarország megyei napilapban (2022. 07.09.)

► A színházi est plakátja


Támogatóink:

Ezt a programunkat a Miniszterelnökség, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzeti Együttműködési Alapjának (NEA) Nemzeti Összetartozás kollégiuma pénzügyi támogatásban részesítette.

 

  • Nincsenek hozzászólások
Kérem hozzászóláshoz lépjen be!
FacebookSatartlapGoogle bookmarkTwitter
Tuesday the 16th. Copyright © 2007-2023 Igrice Egyesület. Minden jog fenntartva!