Nyári tábor 2025

Nyomtatás
Megjelent: 2025. Június 16. Hétfő

Általános iskolás gyerekek részére immár 14. alkalommal rendezzük a honismereti és hagyományőrző táborunkat.

  

Tizennégy esztendő hosszú idő, így az évek során visszatérők közül jónéhányan az életkoruk miatt már kinőttek a táborozási lehetőségből. Többük jelentkezését azonban örömmel fogadtuk a kicsik felügyeletére, illetve a tábor napi feladataiban önzetlenül vállalt önkéntes munka végzésére. Nagy köszönet illeti őket!

Frissítve: 2025. 06. 28.


További információk:

• Táborunkat az általános iskolás gyerekek részére hirdetjük, és a résztvevő gyerekek maximális létszámát 45 főben korlátoztuk.
• Jelentkezést 33.000 Ft. támogatási díj befizetésével a jelentkezés sorrendjében tudjuk fogadni.
• Jelentkezni 2025. július 4-ig (vagy a 45 fős létszámkeret beteltéig) lehet az egyesület székhelyén (Sóstóhegy, Aranykalász sor 20.) üzemelő kerti kisgépalkatrész üzletben munkanapokon 8-17 óra, szombaton 8-12 óra között lehet.

A résztvevők egészségi állapotról szóló nyilatkozatot a tábor kezdőnapján, az érkezéskor kell kitölteni.

Fontos, hogy ezen nyilatkozat hiányában a táborozásban nem lehet résztvenni!
(A kitöltéshez szükséges nyomtatvány a helyszínen fog rendelkezésre állni.)

•  Ebédet a Csillag Ételbár fogja biztosítani, a gyerekek tízórait és uzsonnát is fognak kapni.
•  A diétás / eltérő étkeztetést igénylő gyerekek esetében a jelentkezéskor előzetes egyeztetést kérünk.
Minden gyerek otthonról hozzon saját ivóflakont / kulacsot. Kérjük, hogy a gyerek nevét jól látható módon írják is rá.

Letölthető anyagok:

► Adatkezelési tájékoztató

A tábor részletes programterve

Napi ebédünk

  • Nincsenek hozzászólások
Kérem hozzászóláshoz lépjen be!
FacebookSatartlapGoogle bookmarkTwitter
Monday the 14th. Copyright © 2007-2023 Igrice Egyesület. Minden jog fenntartva!