Köszöntjük az Igrice Egyesület weboldalán!
Nyíregyházi vendégségben a „FILI”
A 15 éves múltra visszatekintő jóbaráti kapcsolatunk során immár ötödik alkalommal láttuk vendégül a közelmúltban Prima Primissima-díjjal kitüntetett Szentegyházi Gyermekfilharmónia zenekart és kórust – ahogy magukat is nevezik röviden, a Filit.
Kedves Filisek! Köszönjük, hogy újra eljöttetek hozzánk, és a zenétekkel megtöltöttétek az evangélikus nagytemplomot, és egyúttal a mi szívünket-lelkünket is.
Hisszük azt, hogy az ünnepi hangverseny után mindenki hazavitt magával egy darabot abból a csodából, amit ti képviseltek: - a népek zenéjét, a tehetségetek meglétét, a közösségetek erejét, a hagyományaink iránti igaz tiszteletet, és igaz szeretetet is.
Bővebben: Nyíregyházi vendégségben a „FILI”
Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje Nyíregyházán
A Prima Primissima díjas Szentegyházi Gyermekfilharmónia zenekart és kórusát egyesületünk meghívására immár ötödik alkalommal fogjuk vendégül látni Nyíregyházán.
Ünnepi hangversenyük 2025. augusztus 19-én 19.00 órakor kezdődik a Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplomban, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Cikkünk frissült!
A gyerekek és kísérőik egy éjszakára történő elszállásolása két közösségi szálláson, valamint befogadó családoknál történik.
A családoknál való elhelyezést maguk a Szentegyháziak kérték. Ezzel kapcsolatban nekik sokkal több tapasztalatuk van: - a hangverseny körútjaik során már évek óta vesznek igénybe ilyen szálláslehetőséget. A koncert-körútjaik általában 10 naposak, és a kisebb gyerekek otthonuktól elszakadva örömmel veszik a családiasabb gondoskodást és szeretetet, amelyet egy közösségi szálláson kevésbé tudnának megkapni.
A befogadó családok keresése egyesületünk helyi kapcsolatrendszerében minden várakozást felülmúlva, nagyon sikeres volt. Szervező munkánkban nagy segítségünkre voltak az egyházi közösségek is! Sóstó-Sóstóhegyről 14 család 51 gyermek befogadását vállalta, így a 140 fős csoport többi része két közösségi szálláson kerül elhelyezésre.
Fontos információ!
A családoknál elhelyezésre kerülő gyerekeket az augusztus 19-én este 19.00 órakor kezdődő ünnepi hangverseny után a fellépésük helyszínén, a Nyíregyházi Evangélikus Nagytemplomnál kell átvenni, és másnap reggel 8.30 órára kell a Sóstóhegyi iskolához (igrice u. 6), vagy a vele szomszédos Agromechanika vendégházhoz visszahozni őket.
Ez utóbbi időpont betartása nagyon fontos, mert legkésőbb kilenc órakor el kell indulniuk a turné következő állomására. (Szekszárd az uticél, aznap este hatkor ott lesz a következő fellépésük.)
Bővebben: Szentegyházi Gyermekfilharmónia koncertje Nyíregyházán
A 14. Sóstó-Sóstóhegyi Honismereti és Hagyományőrző Tábor tartottuk
2025. év júliusában immár 14. alkalommal rendeztük meg a Sóstó-Sóstóhegyi Honismereti és Hagyományőrző táborunkat általános iskolás gyermekek számára. Ebben az esztendőben 46 fiatalnak biztosítottunk értékteremtő, közösségépítő és szórakoztató programot.
Bővebben: A 14. Sóstó-Sóstóhegyi Honismereti és Hagyományőrző Tábor...
Nyári tábor 2025
Általános iskolás gyerekek részére immár 14. alkalommal rendezzük a honismereti és hagyományőrző táborunkat.
Tizennégy esztendő hosszú idő, így az évek során visszatérők közül jónéhányan az életkoruk miatt már kinőttek a táborozási lehetőségből. Többük jelentkezését azonban örömmel fogadtuk a kicsik felügyeletére, illetve a tábor napi feladataiban önzetlenül vállalt önkéntes munka végzésére. Nagy köszönet illeti őket!
Frissítve: 2025. 06. 28.
15 éves jubileumát ünnepelte a Szentegyháza-Nyíregyháza Ciripelő
Jubileumi évfordulóhoz érkeztünk, mert a „Szentegyháza-Nyíregyháza Ciripelő” elnevezésű vetélkedőre 15. alkalommal utazhattunk el Székelyföldre. Velünk tartott az a 13 gyermek, akik október közepén a sóstóhegyi „Ciripelő” vetélkedőn kiemelkedő szereplésükkel nyerték el az utazási lehetőséget.
Szép helyeket felkeresve, napsütéses időben kirándulhattunk, de az utazásunk fő célja a jubileumi vetélkedőn való résztvételünk volt, ahol a velünk utazó gyermekek mese, vers-próza mondó, és népdalt éneklő kategóriákban mérhették össze tudásukat a székely gyerekekével.
Bővebben: 15 éves jubileumát ünnepelte a Szentegyháza-Nyíregyháza...
Erdélyi utazásunk programterve (2024)
November 7-én a "Szentegyháza-Nyíregyháza Ciripelő"-re utazunk. Utazásunk négy napjának a teljes útvonal térképét, és a részletes programtervet ezúton ismertetjük:
(A négy nap összesített úvonal-terve.)
Frissítve 2024. november 6-án, mert a péntek esti programban változás történt!
Bővebben: Erdélyi utazásunk programterve (2024)
Sóstóhegyen "Ciripeltünk" (2024)
A „Sóstó-Sóstóhegyi Ciripelő” versenyünkre sokunk meglepetésére 75 nevezést regisztráltunk. Az általános iskolás korosztályú versenyzők 15 vármegyebeli intézményből, valamint Kárpátalja 4 iskolájából jöttek el hozzánk. A „Ciripelőn” népdal kategóriában 24, mese kategóriában 28, vers-prózában pedig 23 gyermek mérte össze a tudását. Vetélkedőnk 15 éves történetében ez egy új rekord, és egyben nagy megtiszteltetést jelent számunkra.
A legjobban szereplők értékes könyvjutalmat kaptak, és közülük került kiválasztásra az a tíz versenyző, akik november 7-én utaznak velünk Székelyföldre. A négynapos kirándulásunk során Erdély nevezetes helyeit fogjuk felkeresni, de utazásunk fő célja a „Szentegyháza-Nyíregyháza Ciripelő” versenyen való szereplés lesz, ahol ugyanezen kategóriákban összemérhetik majd tudásukat az ottani gyerekekével.
Az erdélyi utazásunk programtervét rövidesen közzétesszük!
Bővebben: Sóstóhegyen "Ciripeltünk" (2024)
További cikkeink...
- Sóstó-Sóstóhegyi Ciripelő (2024)
- Sóstóhegyi gyermektábor immár 13. alkalommal
- Nyári tábor 2024
- Székelyföldi "ciripelős" utazásunk
- Erdélyi utazásunk programterve (2023)
- Sóstó-Sóstóhegyi Ciripelő (2023)
- Nyári tábor 2023
- Ismét együtt ciripelhettünk!
- Erdélyi utazásunk programterve (2022)
- Sóstó-Sóstóhegyi Ciripelő (2022)